Felvételi pont nyílt Győr belvárosában

(Forrás: www.gyor.hu, 2010. február 2.)

Felvételi Információs Pontot állítottak a Széchenyi István Egyetem hallgatói Győrben, a Megyeház téren. A hallgatók a pontszámítástól a választható képzések tartalmán át az egyetemi élettel kapcsolatos kérdésekig mindenről tájékoztatást adnak az idén felvételiző diákoknak és az érdeklődő szülőknek egyaránt. A Felvételi Információs Pont egész héten, február 1–5. között bármelyik délutánon az érdeklődők rendelkezésére áll.

Hétfőn délután nyílt meg a Széchenyi István Egyetem hallgatói standja Győr belvárosában a Megyeház téren. Az SZE-Győr tájékoztató plakátjaival tarkított standon az egyetem hallgatói segítenek a felsőoktatási rendszerben való tájékozódásban. A standot egész héten keresztül, minden délután 12–18 óra között lehet felkeresni. A hallgatók nem csak képzési tájékoztató anyagokkal és információkkal állnak az érdeklődők rendelkezésére, de a hidegre való tekintettel forró teával és meleg pogácsával is kínálják az érdeklődőket.

Az SZE-Győr hallgatói január végén kezdeményezték az Országgyűlésnél, hogy hozza létre Magyarország Egyetemi Fővárosa kitüntető címet és ezt elsőként adományozza Győrnek. Ennek szellemében állították fel az intézmény hallgatói a Felvételi Információs Pontot, hogy a február 15-i jelentkezési határidő előtt a lehető legtöbb információt nyújtsák Győr egyik legforgalmasabb terén a felvételiző diákoknak. A helyszínre érkező diákok az ismereteik bővítése mellett, VIP-jegyekkel gazdagodhatnak a február 10-i Hooligans-koncertre.

Események

Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2017. augusztus 23. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:55