Eltűnt a Káldy-villa, épülhet a szigeti híd

(forrás: Laczó Balázs, Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2009. 07. 14.)

 

Várhatóan még a nyáron elkezdik építeni Győrben a Révfalut és Győr-Szigetet összekötő a hidat. Ebből a járókelő annyit máris észrevehetett, hogy végérvényesen eltűnt a régi Káldy-villa. Helyén nagy valószínűséggel zöldterület lesz.

Mint arról korábban már beszámoltunk, csaknem félmilliárd forint értékű ingatlant vásárolt meg Győr a Széchenyi-egyetemtől a 2010-re elkészülő új híd miatt. Ezenfelül még 97 milliót adott az önkormányzat, fedezve a hídépítésből eredő egyetemi költségeket. Az ingatlanokból származó bevétel pedig nagyrészt arra szolgál, hogy várhatóan ősztől épülhessenek az egyetemhez kötődő parkolóházak. Ezeknek több célja is van: emelik majd az egyetem színvonalát, de egyben elkerülhetetlen is a felépítésük, mivel a városnak eladott parkolóhelyeket pótolni kell.

A tavasszal köttetett adásvételnek köszönhetően az önkormányzat közvetlenül a kezében tarthatja a hídépítésben szerepet játszó területeket, ingatlanokat, ezek közé tartozott a híres Káldy-villa is. Az épület – amelynek már csak hűlt helyét láthatjuk a „kis Erzsébet" híd mellett – volt az egyetlen, amelyet nem bontottak le 1970-ben, a főiskola építésekor. Az ’54-es árvíz után megromlott állapotú objektumban utoljára felnőttképzést folytattak, de nem használta ki az egyetem. Most pedig már csak egyetlen feladata volt, hogy helyet adjon a Révfalut és Győr-Szigetet összekötő hídnak. Hasonló sorsra jut a nagyobb szabású cél érdekében – de majd csak két év múlva – a Hédervári út 25. (a Holler-ház), valamint a 27-es, a 29-es és a 31-es számú épület – itt az egyetem folytat különböző tevékenységeket. Ezeket azért nem bontották még le, mert amíg a nagyszabású egyetemi program keretében nem épülnek fel a tervezett épületek, addig az intézmény nem tudna helyet adni az itt folyó oktatásnak, szolgáltatásoknak.

Révi Zsolt, a város főépítésze a Kisalföldnek elmondta: jelenleg készülőben vannak a terület új rendezési tervei, mivel a korábbiakat még a híd és a kapcsolódó úthálózat pontos ismerete nélkül fogadták el évekkel ezelőtt. Annyit viszont már most lehet látni, hogy a híd valamivel kevesebb helyet von el az egyetemtől, mint azt eredetileg gondolták; ennek ellenére valószínű, hogy a felsorolt ingatlanok – a virágbolttal és az egyszintes melléképülettel együtt – nem fogják túlélni a beruházást. A napokban elbontott Káldy-villa helye viszont az egyetemnek ˝visszapumpált˝ területek közé tartozik, ugyanakkor megmenteni semmiképpen nem lett volna értelme Révi Zsolt szerint. Igaz ugyan, hogy a betervezett út nem a ház telkén megy keresztül, ám attól csupán néhány centire, s így mindenképpen használhatatlanná vált volna. Így valószínű – tesszük hozzá –, hogy zöldterület lesz a villa helyén.

EYOF 2017

Események

Vizsgaidőszak 2017. május 16. - 2017. július 1.
Nyári záróvizsga időszak 2017. június 21. - 2017. június 30.
Szenátusi ülés 2017. június 26. 14:00 - 16:00
Diplomaátadó ünnepély - MÉK 2017. június 30. 15:00 - 17:00