Elkészült az ITS-t megalapozó vizsgálat

Fekete Dávid alpolgármester 2014. február 7-én mutatta be az integrált településfejlesztési stratégia elkészítését megalapozó vizsgálat főbb megállapításait…

A 2014-es év első közgyűlésén a képviselők két olyan anyagot is tárgyaltak, amelyek a város és a régió fejlődését hosszú évekre meghatározzák. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepció elfogadása mellett a testület elé került a város településfejlesztési koncepciója és integrált településfejlesztési stratégiája elkészítéséhez szükséges megalapozó vizsgálat.

 A tanulmányt az Universitas-Győr Nonprofit Kft. készítette el. A közgyűlésen dr. Rechnitzer János professzor az anyag készítői nevében úgy fogalmazott, arra törekedtek, hogy a leírtak az elmúlt időszaknak egy használható tükre legyen. „Ez nem propagandaszöveg, Győr valóban egy sikertörténet. Ezt kell a városnak kihasználnia, adottságai, dinamikus fejlődése révén tovább erősítenie.”

Fekete Dávid alpolgármester a témában tartott február 7-i sajtótájékoztatón kifejtette, Győr még a tavalyi évben nyert el negyvenmillió forintot a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a város integrált településfejlesztési stratégiájának elkészítésére. Az anyag megvalósításának első lépése volt a megalapozó vizsgálat elfogadása, amit majd az integrált településfejlesztési koncepció, végül az integrált településfejlesztési stratégia (ITS) elkészítése követ. Hozzátette, a 2007-13. közötti uniós ciklus forráslehívásait az integrált városfejlesztési stratégia segítette, ennek a helyébe lép az ITS, ami 2014-20-as időszakra nézve tartalmazza azokat a fejlesztési irányokat, amikhez a város európai uniós forrást szeretne rendelni.

Az alpolgármester a megalapozó vizsgálat megállapításai közül kiemelte, Győr fejlődése töretlen és dinamikus, amihez hozzájárul, hogy az uniós forrásokat az átlag feletti mértékben tudja lehívni a város. Győr minden esetben tudta biztosítani a pályázatokhoz szükséges önerőt, és emellett jelentős mértékű saját beruházásokat is végre tud hajtani. A helyzetelemzés leszögezi, Győr a járműgyártás fontos központja, ami további lehetőségeket rejt magában a fejlesztési irányokat illetően. A vizsgálat az önkormányzat városfejlesztési munkáját tudatosnak és jól tervezettnek nevezi, ami nagyban hozzájárul a források lehívásának hatékonyságához. – hangsúlyozta Fekete Dávid, aki kitért arra is, hogy az anyag a város vonzáskörzetének erősebb becsatornázását, határon átnyúló kapcsolatainak továbberősítését is fontos feladatnak tartja.

A megalapozó vizsgálat Győr teljes területére tartalmaz városi és városrészi szintű helyzetelemzést a településszerkezetre, a társadalmi összetételre, a gazdaságra, a közszolgáltatásokra vonatkozóan. A teljes tanulmány letölthető innen, ahol a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepció anyaga is megtalálható.

Forrás: http://hirek.gyor.hu/cikk/elkeszult_az_its_t_megalapozo_vizsgalat.html

Parkolási rendszer változása

EYOF 2017

Események

Winter Seminar 2017 Protecting Democracy 2017. február 20. - 2017. február 25.
Áramszünet - J épület 2017. február 23. 08:00 - 16:00
Levelezős konzultációs hétvége 2017. február 24. 08:00 - 2017. február 25. 18:00
HÉHA 2017. február 27. 18:00 - 19:00