Beszámoló az idei Egyetemi TMDK-ról

November 21-én egy egész napot szentelhettünk a tudománynak és a tehetségeknek, innen jött a rendezvény neve is – Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetség Nap.

A résztvevők létszáma évről-évre növekszik. A közel 200 versenyző hallgató, közel 200 zsűriző és konzulens oktató mellett mintegy száz érdeklődő vett részt a programokon.

A tudomány napján a résztvevők számára több programmal is készültek a szervezők, hogy minél színesebben és eseménydúsabban teljen a nap, fejlesszék személyiségüket, építsék karrierjüket. A hallgatók szerezhettek plusz pontokat is egyes tantárgyakhoz, ha részt vettek a programokon.

  • A résztvevők ellátogathattak témákat ajánló előadásokra és kiállítókhoz, hogy ötleteket és módszert kapjanak dolgozataikhoz;
  • részt vehettek karrier tanácsadáson, konzultálhattak grafológussal, hogy jobban megismerjék és fejleszthessék személyiségüket;
  • ellátogathattak a média stúdióba, megtudni, milyen lehetőségeket rejtenek a falak;
  • a kreatív tevékenységre vágyók pedig csatlakozhattak a Tudásfa megépítéséhez is, melyet az Aulában építettek fel. A Tudásfa ábrázolja az egyes tudományterületeket, a szekció témákat és a versenyző hallgatókat, így mindenki láthatja, kik Egyetemünk kutató hallgatói, akikre méltán lehetünk büszkék.

A nap végén kihirdetésre kerültek a szekció helyezettek. A legsikeresebb versenyzők a 2015-ös Országos Tudományos Diákköri Konferenciára nyertek nevezési jogot.

A "Hallgatók a tudományért" díj nyertese az idén Répás Sándor doktorandusz hallgató lett.

Reméljük, mindenki megtalálta a számára érdekes programot, és tudással, tapasztalattal, élménnyel hagyta el a tudás terét.

Jövőre, április 23-án újabb TDK és Tehetség Napon találkozunk! Készülj, légy részese a napnak, a sikernek, a csapatnak.

További információ: http://tud.sze.hu || http://facebook.com/TDKSZE

Események

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) 2017. július 23. - 2017. július 30.
Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00