Beszámoló a II. Széchenyi Futamról

 az Alternatív Hajtású Járművek Versenyéről 

(Forrás: www.hirado.hu, 2007. április 26. 09:23, Rékai Erika)

A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottsága immáron második alkalommal rendezte meg a Széchenyi Futamot, az Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, melyre április 25. szerdán az egyetem parkolójában került sor.

A megmérettetésen kilenc csapat vett részt két kategóriában (profi és amatőr). A profi kategóriában hat induló volt, az amatőr kategóriában pedig három résztvevőt köszönthettünk. A futam értékelését egy öt fős zsűri végezte (név szerint: Kossa György, mint a zsűri elnöke, Turai Attila, Vadnai Zoltán, Váradi Szabolcs, és Szaniszló Csaba).

A rendezvény megnyitója után kezdődött a pályabejárás, melyet Monspart Sarolta, világbajnok tájfutó hajtott végre. A verseny három részből állt: az első futam - melyet a profi kategória versenyzői kezdtek meg, és őket követték az amatőr kategória résztvevői - egy technikai jellegű pályán folyt. A második futamon a járművek gyorsasága került előtérbe az átépített pályán. A két futam között zajlott a nosztalgia futam, amelyen a tavalyi verseny néhány résztvevője képviseltette magát. A záró futam előtt a médiának nyílt lehetősége a járművek kipróbálására, interjúk és felvételek készítésére. A harmadik rész a maratoni futam elnevezést kapta. Ezen a profi kategória résztvevői egyszerre, 120 percig köröztek egy erre kialakított pályán. A versenyt az a csapat nyerte, aki a legtöbb kört tudta teljesíteni.
A verseny végeztével a zsűri összegezte az eredményeket, majd ezután sor került a díjak és a különdíjak átadására.

A futamon a következő eredmények születtek:

Profi kategóriaŰ
I. Intermotor
Vezető: Ifj. Willisits Vilmos
Csapattagok: Bereczky Zoltán, Tamtom Péter, Zab Richárd

II. Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusz hallgatói
Csapat tagjai: Lengyel Dávid, Kádár Lehel, Kerekes Sándor, Szentmiklóssy Balázs, Illés András, Katona Bálint, Borbély Gábor, Szabó Bálint, Csermák Tamás, Klug Dávid, Székely György, Csomor Vilmos, Gáspár József, Simon Ferenc
A csapatot az Elektronikus Jármű- és Járműirányítási Tudásközpont (Knorr-Bremse) valamint a Thyssen- Krupp Nothelfer Kft. támogatta.

III. Czobor Imre: Pápamobil
Elektromos hajtás és lábhajtás kombinációja
Csapattagok: Soós Bálint, Baki Zsolt, Szabó András László
A csapatot a Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontja támogatta.

Amatőr kategória
I. Cserháti Sándor Szakközépiskola, Nagykanizsa
Csapatvezető:Balassa József
Csapattagok: Kovács Zoltán, Lukácsi András, Varga Gábor, Fehér László

II. Balog Andor

III. A Széchenyi István Egyetem volt hallgatói
Kis Gábor, Horváth Csaba, Takács László, Rácz Zsolt, Haris Péter, Pető Zoltán, Elekes Krisztián

Különdíjak
A zsűri két különdíja: 100.000-100.000 Ft díjazással.

Kategóriák:
A legötletesebb jármű: Pápamobil
A leginnovatívabb jármű: Intermotor
Átadta: Kossa György, a zsűri elnöke

A hosszútávú futamért járó kupa
Adta: Kabács Zoltán, a Pannon Autóipari Klaszter menedzsere
Kapta: Intermotor

Allianz Hungária képviseletében Bognár Péter adta át a különdíjat: Tesztvezetés a Hungaroringen
Kapta: Hupercar
Csapatvezető: Pup Dániel
Csapat tagjai: Hornyák Csaba, Szijj Gábor, Czeglédi Dávid, Szilágyi Máté, Szabó Tamás

Show-car, Petis László főszervező adta át
Kapta: Károlyi Róbert csapatvezető, Vörös Tibor, Kiss Máté
Bercsényi Invest Kft., Csengel Zsuzsa adta át a leginnovatívabb járműnek
Kapta: Vogel Miklós, Kálmán Viktor a BME-ről

Hazafi Attila, a Magyar Szocialista Párt képviseletében a "Sikeres együttműködés reményében" díjat adta az Intermotornak.

A profi kategória első három helyezettjét összesen 600 ezer Forinttal, az amatőr kategória helyezettjeit pedig 300 ezer Forinttal jutalmaztuk. Emellett számos különdíj átadására került sor a partner szervezetek felajánlásainak köszönhetően.

A rendezvény ideje alatt az érdeklődők megtekinthették a Lexus, a Saab, a Honda, és a Toyota hibridjárműveit, valamint elektromos quad és golfautó kipróbálására is lehetőségük nyílt.

Ez a verseny lehetőséget nyújtott a résztvevőknek arra, hogy az elméleti oktatás során keletkező innovatív ötleteiket a gyakorlatban is megvalósíthassák.

Célunk volt a résztvevők számára gyakorlati és szakmai szempontból értékes rendezvényt szervezni, előmozdítani az ötletek önálló megvalósítását, továbbá sikeres csapatmunkára ösztönözni, valamint nem utolsó sorban az alternatív energiaforrások népszerűsítése.

EYOF 2017

Események

Bejelentkezés a 2. félévre (neptunon keresztül) 2017. január 26. 06:00 - 2017. február 4. 07:00
Vizsgaidőszak vége 2017. január 28. 16:00 - 17:00
Tantárgyválasztás 2017. január 30. 06:00 - 2017. február 4. 07:00
Szenátusi ülés 2017. január 30. 14:00 - 16:00