Barkácsoljunk jövőt

(totalcar.hu, 2008. április 24.)

Ha függetlenítek az alapgondolattól, akkor is zseniális a felhozatal. Néhány száz méternyi zártszelvény, Il-18-as indítómotor és többmilliós napelemszőnyeg békés egyetértésben megfér a levegőssé alakított Wartburg-motorral. Egyetlen dolognak kellett megfelelniük: hajtásra nem használhatnak fosszilis üzemanyagot.

Image
Az időjárás nem kedvezett a napelemeseknek. Ebben a járműben nincsenek telepek, csupán szuperkapacitás (kondenzátor) segít a haladásban

Ne is ássunk nagyon mélyre. Jó megoldás a konnektor vagy egy sűrített levegős tartály, hiszen most nem a megváltás a cél. Ügyes szakemberek alternatívákat keresnek, legtöbb esetben saját szórakozásra. Nem meglepő, ha egy kerékpár félmillióba, vagy egy kínai villanybicaj kerekein gördülő alumínium doboz négymillióba kerül. Egy rendes autóépítő sem árulja el, mennyibe volt a felújítás.

Győrben harmadszor rendezték meg a Széchenyi Futamot, az alternatív hajtású járművek versenyét. Az elsőn kint tévéztünk, a második valahogy kimaradt, a mostani harmadik meg arra volt leginkább jó, hogy elhatároztam, a negyediken én is indulok.

Elsősorban villanyos hajtású járművek uralják a terepet, hálózatból, napsütésből és hidrogénből nyert energiával. A villany mellett két léghajtású eszköz is van.

Image
Az előző napi baleset nyomai

A hobbi kategóriába kerültek a minimális költséggel, újrahasznosított anyagokból épült valamik. Ebben a kategóriában egyik kedvencem a fekete pókszerű elektromos jármű volt, amit a verseny előtti teszten rendesen összetörtek.

Image
Abban a kekszes zacsiban vannak a relék

Hajnali egy órára készült el a gép, az utolsó technikai próbakörök futása közben elektromos problémából adódóan a sofőr elvesztette uralmát a készülék felett és fának ütközött. Tönkrement a futómű, eltört a váz. Szerencsére kéznél volt az ívhegesztő és egy féltengely, amivel megerősítve a fő váznyúlványt egy órás stresszes javítás után ismét menetkészen állt. Egyébként a gép semmilyen különleges alkatrészt nem tartalmaz, néhány nejlonzacskóba csomagolt relével vezérelték a három sebességi fokozatot.

Image
Jobb oldalon a hidrogénnel működő üzemanyagcella, balra egy metanolos tartalék

A profi nevezőket a Prototípus és a Szériaautó-átalakítás kategóriába sorolták. A prototípusok az igazi rejtélyek. Itt testközelből láthattam működni az üzemanyagcellát, ami hidrogénből villanyt termel, és már suhan is a gép a kínai villanykerékpár-kerekeken. Ne is menjünk a részletekbe, én már a banándugónál elakadtam. Aki kíváncsi az első magyar üzemanyagcellára, olvasson eredeti forrásból.

Image
A legdrágább fejlesztés

Image
Ez az igazán letisztult dizájn, egy négy milliós járműben

Akadtak olyan részletek, hogy leesett az állam. A kettes rajtszámú sárga villany versenyautó futóműve annyira szép, hogy sírtam. Ha nem lett volna benne Skoda difi és villanymotor, akkor sem tudtam volna elmenni mellette könnyek nélkül. Ez volt a résztvevők közül a legdrágább jármű.

Ahogy a rendezvény főszervezője, Petis László elmondta, még ha nem is látszik, a napelemes autó a másik legdrágább jószág. A borult idő ellenére is viszonylag dinamikusan haladt. Ha a műszerfalakat is díjazni lehetne, itt osztanám a legtöbb pontot. Egyszerű panel, nemzetközi feliratok, senki sem jön zavarba.

Image
Antibringa a készítőjéről Dr. Joó Antalról kapta nevét

A Hobbi kategóriába került az a háromkerekű fotelkerékpár is, ami a fosszilis üzemanyag kiváltására emberi erőt is hasznosít. Pontosabban elsősorban azt, a villany csak segítség nehezebb terepeken. Az egész szerkezet rendkívül igényes házi gyártmány, a legjobb kerékpáros alkatrészekből. Természetesen azonnal faggattam a készítőt, hogyan tudnám megoldani az ikerbabakocsi elektromos hajtását. Kaptam is jó tanácsot: nem jó a villanykerékpár-motor, mert nagyon nehéz, inkább a dörzshajtású egyenáramú motor a megoldás. Volt is egy ilyen hajtású szép zöld jármű, tanulmányozhattam a részleteket.

Image
A védőfelszerelés kötelező

Nem lehetett elmenni a sűrített levegős installációk mellett sem. Két utat figyelhettünk meg. Egy teljesen puritán, de igen szemléltető rendszert, négy hidraulika munkahengerrel, nyitott főtengellyel, néhány kilométer levegőcsővel és egy gyönyörű vezérléssel. A képek magukért beszélnek. Látszik, hogy kezdetben úgy gondolták, szükség lehet a fékre, aztán biztos kipróbálták, és rájöttek, hogy a további fékfejlesztés okafogyott, a levegőelvonás kellően lassítja az autót.

Image
Egy egyszerű mechanikus pneumatika vezérlés

Image
A volán itt is jutalmat érdemelne

A másik iskola, amikor meglévő motorokat levegősítenek, pontosabban nitrogénesítenek. Jelen esetben egy négyhengeres Kawasaki Zephyr blokkot és egy profi vázra szerelt Wartburg motort üzemeltettek szponzorált sűrített nitrogénnel. A kétütemű motor a gyertyák helyén kapta a levegőt, és tompítás nélkül pufogott ki, kellemes hanghatás kíséretében.

Image
A Wartburg motor feltámadása

Image
A Kawasaki a beömlők felől kapta a nitrogént

A szériaautó-átalakítások megdöbbentőek voltak. Nem is gondoltam, hogy léteznek valóban életképes megoldások a házi átalakításokra. Közúti forgalomban résztvevő, engedéllyel rendelkező autókat láthattam.

Image
Kacsa ideális a villanyosításra, nincs szervokormány és szervofék

Nincs annál szebb, mint amikor az ember mellett teljesen hangtalanul suhan el egy Citroen Kacsa. Az autó napi használatban van, hatósugara egy töltéssel kb. 50 km. Az átalakítás minden részlete a hatósági engedélyeztetés szívatásaival egyetemben itt olvasható.

Image
Messziről semmi különös

A villanyos Porsche 924-gyel mentünk egy kört a kijelölt pályán harmadikban. Nem érdemes lejjebb váltani, egyes fokozatban viszont driftelni is lehetne vele. Mindene eredeti, csupán a motorja villanyos. Vagyis kuplung és sebességváltó van. Semmi könnyítés, még a műszerfal is újra van bőrözve. A motor eredeti tömege kb. 160 kg volt, ugyanennyi akksi került előre, meg egy ötvenkilós motor. Később majd hátra szerelik az akksik egy részét, de most sietve készült el, még a benzintank is benne volt.

Image
A motor nem látszik a telepektől

A motor kínai gyártmányú, autómeghajtásra készült, 11 kW-os. Hatósugara 120 km, maximális sebessége 90 km/ó. Itt az akksik ára dobja meg az átépítési költséget, jelen esetben kétmillió forinttal.

Image
Csúcstechnika és hokedli

Volt egy néhai 1,4-es, gyönyörűen kivitelezett Tipo is, ami egy évig készült. Ilyen szép Tipót ritkán lát az ember. Az energiát 15 db hagyományos, savas akkumulátor biztosítja kis napelem-rásegítéssel. Hatótávolsága külső hőmérséklettől függően 15-50 km. Sík úton a végsebessége 60 km/ó. Konnektorról leggyorsabban (80%) 4 óra alatt, teljesen formázva 14 óra alatt tölthető fel.

Image
Külünleges látvány egy polszki motorja helyén

Image
2 db IL-18 indítómotor és lánchajtás

Volt egy Kispolszki, aminek meghajtását két darab Il-18-as repülőgép indítómotorra bízták. Az autó annyira az utolsó pillanatban készült el, hogy a rajthoz állás közben még a kábelsarukat rögzítették. A kötelező kör után tuningcélból újra darabokra kapták az elektronikát, és veszett forrasztás és átkábelezés kezdődött. Öten görbedtek egy misztikus alkatrészhalom fölé.
Külsőleg nem látszott az autón, de a kézzel festett lemezek mögött igen profi elektromos kivitelezést láthattunk. Itt az akkumulátorok mellett kondenzátorok is segédkeztek, ami a pillanatnyi energiafelvételnél illetve a visszatöltésnél is jól jön.
Nem vártam végig a versenyeket, amit látni szerettem volna, láttam. Nagyon érdekes megoldásokkal találkoztam, viszont azt sajnáltam, hogy biodízel-bioetanol-metanol vonalon nem voltak nevezők. Sebaj, majd jövőre indulok az etanolosított Saabbal, sőt azt hiszem, vérszemet kaptam, és csinálunk egy biomotorkerékpárt is. De még az is az eszembe jutott, hogy egy villanyos Zaporozsec sem lenne rossz. Vagy bármi, csak flexelni lehessen.

A versenyzők
Kategória neve Jármű neve Rajtszám Sofőr Csop.vezető

Prototípus Kategória, 150 kg feletti

Wirecar 1 Tóth Krisztián Willisits Miklós

Prototípus Kategória, 150 kg feletti

JRET- Intermotor 2 Willisits Attila Willisits Miklós
Prototípus Kategória, 150 kg feletti

NITROMOBIL- Kísérleti Léghajtású Jármű

3 Vogel Miklós Vogel Miklós

Prototípus Kategória, 150 kg feletti

Hupercar II 4 Varga Jácint Lőric Illés

Prototípus Kategória, 150 kg feletti

Szabi Mobil 5 Léber Szabolcs Léber Szabolcs

Prototípus Kategória, 150 kg alatti

Szesocar 6 Dees Ádám Szauter Ferenc

Prototípus Kategória, 150 kg alatti

Pápamobile- Fuel Cell 7 Baki Zsolt Czobor Imre

Széria Autó Átalakítás Kategória

Fiat Tipo 8 Szirmay Zoltán Szirmay Zoltán
Széria Autó Átalakítás Kategória

Ev-sport Magyarország Autósport Egyesület Kispolski

9 Gál János Gál János

Széria Autó Átalakítás Kategória

Porsche 924 (CBV-001) 12 Kozma Benedek Kozma Benedek

Széria Autó Átalakítás Kategória

Citroen Kacsa 13 Kozma Éva Kozma Benedek
"Hobbi" Kategória

Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium, Cseri02

14 Tompos Tamás Tompos Tamás

"Hobbi" Kategória

Antibringa H2 15 Dr. Joó Antal Dr. Joó Antal

"Hobbi" Kategória

Antal 17 Horváth Bence Horváth Bence
Végeredmény
Eredmény Jármű neve Díj Csapat tagjai

"Hobbi" Kategória
1. helyezett

Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium: Cseri02

bruttó 100.000 Ft Balassa József, Pacsi Richárd, Tompos Tamás, Varga Gergő
2. helyezett Antibringa H2 bruttó 75.000 Ft Dr. Joó Antal

Széria Autó Átalakítás Kategória
1. helyezett Fiat Tipo bruttó 150.000 Ft Korcsok Erika, Szirmay András és Szirmay Zoltán
2. helyezett Porsche 924 bruttó 100.000 Ft Kozma Benedek, Kozma Éva, illetve Kozma Gábor
3. helyezett Citroen 2CV bruttó 50.000 Ft Kozma Benedek, Kozma Éva, illetve Kozma Gábor

Prototípus Kategória, 150 kg alatti
1. helyezett Pápamobil- Fuel cell bruttó 150.000 Ft Baki Zsolt, Czobor Imre, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Soós Bálint, Szabó András László, Szabó Tamás
2. helyezett Szesocar bruttó 100.000 Ft Czeglédi Dávid, Deres Ádám, Gyömbér István, Homlok Péter, Molnár István, Paulovics László, Pócs Ervin, Pup Dániel, valamint Szauter Ferenc

Prototípus Kategória, 150 kg feletti
1. helyezett JRET-Intermotor: Wirecar bruttó 200.000 Ft Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
2. helyezett JRET-Intermotor: EPR08 bruttó 100.000 Ft Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
3. helyezett Hupercar II. bruttó 50.000 Ft Dr. Szénásy István, Dr. Varga Zoltán, Lőrincz Illés, Polák József, Szauter Ferenc, illetve Varga Jácint
Különdíjak
Inter Tan-ker Zrt. részéről a leginnovatívabb járműnek Nitromobil: Kísérleti léghajtású jármű netto 100.000 Ft Kálmán Viktor és Vogel Miklós
Inter Tan-ker Zrt. Részéről a legötletesebb járműnek Antibringa H2 nettto 100.000 Ft Dr. Joó Antal
Pannon Autóipari Klaszter részéről a hosszú távú verseny győztesének JRET-Intermotor: EPR08 Barcelonai tanulmányút Hanczvikli Ádám, Hanczwikli Jenő, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, valamint Zab Richárd
Allianz Hungária Zrt. Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium: Cserni02 Hungaroring tesztvezetés Balassa József, Pacsi Richárd, Tompos Tamás, valamint Varga Gergő

 

EYOF 2017

Események

Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 2. 08:00 - 2016. december 3. 18:00
Vizsgajelentkezés kezdete 2016. december 5. 06:00 - 06:15
16. adventi keresztény könyvvásár 2016. december 7. 09:00 - 17:00
Adventi hangverseny 2016. december 8. 17:00 - 18:00
Elektronikus ZH nap 2016. december 9.