Baleseti gócpont a révfalusi hídnál

(www.kisalfold.hu, Szeghalmi Balázs, 2009.11.20.)

Pár napja súlyos gázolás történt a révfalusi híd és a Móricz rakpart találkozásánál. A győri egyetem egyik hallgatója évek óta töri a fejét, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a csomópontot. Lássuk, az ötleteit!
November közepén számolt be portálunk arról a balesetről, amikor a révfalusi híd lábánál egy 1-es Golf sofőrje elütött egy nőt. A gyalogost lábtöréssel szállították a mentők kórházba; nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Információnk szerint az utóbbi öt évben ez volt az ötödik személyi sérüléssel járó baleset a híd lábánál. Ráadásul 2005 óta az itt történt összes balesetből származó anyagi kár több millió forintra rúg.

Diákok azért, hogy a legveszélyesebb baleseti gócpontok kevesebb bajt okozzanak a jövőben

Bár a legutóbb szerencsétlenül járt nő sorsát nem fordítja meg, de talán másokon még segíthet a győri Széchenyi István Egyetem végzős építőmérnök hallgatója, Miletics Dániel. A győrszentiváni fiatalember hosszú ideje arra keresi ugyanis a választ, hogy a kellemetlen, mind a gyalogosok, mind az autósok számára rendkívül veszélyes kereszteződést miként lehetne biztonságosabbá tenni.
Miletics Dániel tagja annak a huszonöt hallgatónak szerte Európában, akiket az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (European Transport Safety Council - ETSC) arra választott ki, hogy azon dolgozzanak, miszerint lakóhelyükön a legveszélyesebb baleseti gócpontok kevesebb bajt okozzanak a jövőben. (A sokak életét megkönnyítő, de tán az sem túlzás, hogy potenciálisan megmentő kampányt olyan multik támogatják, mint a Toyota, a Volvo vagy a 3M.)
Az ETSC-hez kapcsolódó Roads To Respect ("Tisztelet az Utaknak") program során Dániel pár hete Brüsszelben járt, s bemutathatta elképzeléseit a Móricz Zsigmond rakpart és a révfalui híd közötti csomópont átalakítására.

"Az itt közlekedőknek gyakorlatilag kivétel nélkül megnehezíti az életét a kereszteződés előnytelen kialakítása"

"Jól ismerem ezt a pontot, hisz éveken keresztül nap mint nap erre jártam, járok biciklivel az egyetemre. Az már korábban is feltűnt, hogy az itt közlekedőknek – legyen szó gyalogosról, kerékpárosról vagy autósról – gyakorlatilag kivétel nélkül megnehezíti az életét a kereszteződés előnytelen kialakítása" – kezdte a kisalfold.hu-nak Miletics Dániel.

"Első körben adatokat gyűjtöttem a csomópontról, valamint összeszedtem azokat a veszélyes közlekedési helyzeteket, melyek sok veszélyt jelentenek az erre járó emberekre. Egy átlagos, tehát még csak nem is piaci napon a mérési eredmények reggel fél nyolc és fél kilenc között azt mutatták, hogy a káptalandombi ágon 981 gyalogos haladt el, miközben a járművek száma 1672 volt" – folytatta a Széchenyi Egyetem hallgatója.

Arra a kérdésünkre, hogy a piaci napokon mennyire befolyásolja a szóban forgó helyszínen a közlekedést a kirakodóvásár, Miletics Dániel úgy felelt: "a problémát az okozza, hogy a piac miatti nagyobb forgalom a sátrak által leszűkített keresztmetszeteken zajlik. Fontos megemlíteni azt is, hogy a Szigetköz felől az EuroVelo 6-os kerékpárúton érkező biciklisek a piaci forgatag miatt ezt a szakaszt gyakorlatilag nem tudják használni. Így a bringások vagy leszállnak és tolják a biciklijüket, vagy ráhajtanak arra a középső szakaszra, amit egy behajtani tilos tábla egyértelműen tilt".

Három lehetséges alternatíva a veszélyes helyzetek orvoslására

"A több balesetet generáló csomópont veszélyességét azonban nem csupán a piac generálja. Éppen ezért három lehetséges alternatívát vizsgáltam meg a problémák orvoslására.

Az első – egyben legdrágább – megoldás egy körforgalom építése lenne, melynek valóban jól használható, megfelelő méretű kialakítása fontos szempont, s kivitelezésével kapcsolatban valószínűleg műemlékvédelmi kérdések is felmerülnek.
A második ötlet a csomópont szintjének pódiumszerű kiemelése lenne, melynek területe a gyalogosok által használt szakaszokat is magába foglalná. Megítélésem szerint így nem csupán az autók sebességcsökkenését lehet elérni, de egyben esztétikailag is szebb látványt nyújtana a kereszteződés.
A harmadik mérlegelt lehetőség a legolcsóbb: a káptalandombi oldalon és a múlt heti baleset helyén hatékony és tartós fényvisszaverő felületű zebra és útburkolati jelek segítenék a gyalogosok és az autósok közlekedését" – mondta az építőmérnök hallgató.

Ha csak egy lábtöréssel kevesebb volna, már akkor megérné a fáradozás

Hogy a most felsorolt ötletek közül mi valósulhat meg, egyelőre a jövő titka, ám az bizonyos, hogy az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács 2010 augusztusáig vár egy hatékony és kivitelezhető megoldást, mely egyaránt szolgálná a csomóponton áthaladók, a környékbeliek és a város életében fontos szerepet játszó piac érdekeit.

Abban mindenesetre valószínűleg egyetértés lenne a gyalogosok, kerékpárosok és autósok között, hogyha csak egy lábtörést meg lehetne úszni a fényvisszaverő zebra vagy a megemelt úttest segítségével, már akkor megérné Dániel és az őt támogató egyetemi oktatók munkája.

EYOF 2017

Események

16. adventi keresztény könyvvásár 2016. december 7. 09:00 - 17:00
Adventi hangverseny 2016. december 8. 17:00 - 18:00
Elektronikus ZH nap 2016. december 9.
Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 9. 08:00 - 2016. december 10. 18:00
MÉK - Nyílt Nap 2016. december 9. 10:00 - 15:00