Az első doktoravatás

(www.kisalfold.hu, 2006 szeptember 22.)

 A Széchenyi István Egyetem és az Universitas – Győr Alapítvány tegnap tizenharmadik alkalommal rendezte meg Akadémiai Napját.

ImageTegnap a győri zsinagógában kezdődött az egyetem szenátusának ünnepi ülése. Balogh József győri polgármester díszoklevelet adott át az intézmény vezetőinek és hallgatóinak. Dr. Szekeres Tamás rektor ünnepi köszöntője után első alkalommal avattak doktorokat: Solt Katalin, a győri egyetem docense, dékánhelyettese és Hervainé Szabó Gyöngyvér főiskolai tanár, a Kodolányi János Főiskola tanára, főigazgató-helyettese habilitációját díszoklevéllel erősítette meg az egyetem. Milassin László, a győri Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Intézet oktatója a közelmúltban sikerrel védte meg PhD-értekezését. Dr. Ruppert István, a Varga Tibor Zeneművészeti Intézet igazgatója az egyetem rektorától átvette főiskolai tanári kinevezését. Az intézet jogelődjeként működött Győri Állami Zeneművészeti Szakiskola oktatói, dr. Láng Ferencné, Dobler Magda, Pallagi Jánosné, Metzker Károlyné, Horváth Marietta, Csapó Gyuláné és Balogh Éva a tegnapi ünnepségen vehette át aranydiplomáját. Rozman Richárdot, a Philips Kft. személyügyi igazgatóját a rektor Széchenyi István-érem elismerésben részesítette a szakmai, tudományos kapcsolatok kiteljesítéséért.

Az ezt követő zenei programokkal párhuzamosan a Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola előadótermeiben Pénzügyi stabilitás mikro-, mezo- és makroszinten címmel rendezett konferenciát a jog- és gazdaságtudományi kar. A vitaindítót dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, a Széchenyi István Egyetem Jog- és Gazdaságtudományi Karának dékánja és dr. Szakolczai György „professor emeritus" tartotta.

Események

Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00