Almát, vagy gondolatot cseréljenek-e inkább a gépészek?

Háromnapos gépészkonferenciát rendez tizenhárom felsőoktatási intézmény száz hallgatójának a Széchenyi István Egyetem. A régió kiváló gépipari cégei adják a versenyfeladatokat, a zsűrit pedig neves tudósok, kutatók, elismert szakemberek alkotják. A címben felvetett alma vagy gondolat kérdésére pedig azonnal választ adunk.

Győr, 2018. április 10. – SZEhírek

Tizenhárom egyetem száz diákja vesz részt a gépész hallgatók nemzetközi konferenciáján a Széchenyi István Egyetemen.

Ha egy-egy almánk van, és azt cseréljük el, továbbra is csak egy-egy almánk marad. Ha gondolatot cserélünk, végül mindegyikünk legalább egy-egy új gondolattal gyarapszik, és a sajátunkat is megtarthatjuk. Nem véletlen, hogy Prof. Dr. Dóka Ottó ezzel a példával élt a Gépészeti Területek XII. Nemzetközi Hallgatói Konferenciájának megnyitóján. A tizenhárom, köztük négy határon túli egyetemről érkező száz hallgató azonban értette és díjazta is ezt. Megfogadják a rektorhelyettes szavait a hétfőn kezdődött, három napos verseny során.

Bokor József akadémikus a zsűri elnökeként köszöntötte a hallgatókat. A házigazda Széchenyi István Egyetemet különlegesen fejlett, a nemzetközi tudományt is megcélzó, de a teljes szakképzési vertikumot is magába ölelő kutatási központként írta le. A JKK-val és az MTA SZTAKI-val együtt ez teszi jogosulttá a Széchenyi-egyetemet arra, hogy a gazdája lehessen egy ilyen színvonalas rendezvénynek. Bokor professzor az anyagtudomány és a gyártástechnológia, valamint a konstrukció területén felállt zsűrik munkáját fogja össze. Neves tudósok, kutatók, szakemberek értékelik a csapatokat, a versenyfeladatokat pedig a régió kiváló cégei adják.

Az Audi Hungaria, az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a Borsodi Műhely, a Dana, az Innovateam, a Jankovits Engeneering, a LUK Savaria, a Nemak, a Revo-tec, a Veritas Dunakiliti versenyfeladatai közül néhány példát említünk. Préselő munkaállomás megtervezése a kísérleti villamoshajtás fejlesztés műhelyébe, alacsony profilú platform tervezése, nehézgépjármű futóművek differenciálmű beállításának fejlesztése, WRC versenyautó váltó felfüggesztő konzol tervezése, vagy éppen dokkolóállomás készítése intelligens szállítókocsi számára, illetőleg automata lézer gravírozó állomás koncepcionális tervezése. Egy levegőre kimondani is nehéz, nemhogy végigvinni a feladatot, de a kiíró cégek szakmai háttérrel segítik ezt.

 

Dóka Ottó rektorhelyettes, Bokor József akadémikus és Máté Eszter EHÖK-elnök köszöntötte a résztvevőket.

A hallgatói konferencia főszervezője természetesen szintén hallgató. Nagy Mátyás gépészmérnöknek készül a Széchenyi István Egyetemen. „Véletlenszerűen osztottuk csapatokba a tizenhárom résztvevő intézmény hallgatóit. Figyelembe vettük, hogy milyen szakon tanulnak, milyen modellező programhoz értenek, de cél volt az is, hogy különböző egyetemek hallgatói dolgozzanak együtt, és megismerhessék egymást, gondolatot cseréljenek. A megnyitó után a csapatok az INNO-Share épületben már el is kezdhették a versenyfeladatok kidolgozását. Este prezentációs technikákról hallgathattak meg előadás, a keddi napot pedig gyárlátogatással kezdik, az Audi Hungaria, a Nemak és a Dana várja a száz hallgatót. Utána folytatják a feladatkidolgozásokat. Szerdán pedig már prezentációkat kell tartaniuk, és a szakmai zsűri értékeli a csapatok teljesítményét a záróünnepségen” – sorolja a három nap feszített programját Mátyás, hozzátéve, hogy azért természetesen a szórakozásra is sort kerítenek, ilyen a bogrács-party a résztvevőknek.

 

Nagy Mátyás, a konferencia főszervezője.

Dóka Ottó szerint a hallgatók nemcsak egymással cserélhetnek gondolatot a versennyel vegyes konferencia során, hanem akár közös jövőképet is kialakíthatnak a feladatot kiíró cégekkel. Ez pedig olyan plusz előnye a gépésztalálkozónak, ami a versenyző hallgatóknak és a konferenciát támogató vállalkozásoknak egyaránt szép profitot hozhat.

 

A versenyfeladat kidolgozása közben, az INNO-Share épületben, hétfőn délután.

Események

Munkaszüneti nap 2018. április 30.
Záróvizsga jelentkezési időszak 2018. április 30. 06:00 - 2018. május 14. 23:55
Munkaszüneti nap 2018. május 1.
Elektronikus ZH nap 2018. május 2.