A SZEngine Motorfejlesztő Csapat Motorja BEINDULT!

A Széchenyi István Egyetem SZEngine Motorfejlesztő Csapat életének első nagy mérföldköve, a 2012. november 22.-i motorbemutató volt, ahol első körben bizonyíthatták, hogy érdemes volt létrehozni nagyszabású projektjüket. A papírokon lévő tervek megvalósításra kerültek, a modellekből alkatrészek, majd legyártott késztermék jött létre. A darabokat összeszerelve megkapták az első, egyedi, saját fejlesztésű, egyhengeres motorukat. Sok év kemény munkája beérett!

2013 márciusában került sor – a saját építésű fékpadon - a motor első indítására. Több napon keresztül, éjjel-nappal mindenki azon fáradozott, hogy a „csodamasina” beinduljon. A fiatal mérnökök kemény munkájának meglett az eredménye.

A SZEngine Motorfejlesztő Csapat motorja BEINDULT!

Az előzetes várakozásokkal ellentétben a motoruk szépen jár, és egyre többet bír. Reményeik szerint ez így folytatódik majd a továbbiakban is.

Nyáron gőzerővel fogják folytatni a munkát, hiszen, az ígéreteknek megfelelően 12.000 fordulatot szeretnének elérni a motorral. Nagy fogadalom ez tőlük, talán kissé merész is, de be kell vallani, hogy ez az egész projekt egy merész gondolatból indult, és mára bárki láthatja, hogy mégis mennyi mindent sikerült elérniük.

A SZEngine Csapat elmondta, hogy természetesen hatalmas köszönettel tartoznak támogatóiknak, mentoraiknak.

A teljes cikk elolvasásához kérjük Önöket, hogy látogassanak el a SZEngine Csapat hivatalos honlapjára!
http://szengine.hu/hu/hirek/view/egy-lepcsofokkal-kozelebb-/43

Események

Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
TMDK képzés - Dolgozat formázása 2017. október 25. 17:00 - 18:30
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.
Szenátusi ülés 2017. október 30. 14:00 - 16:00