A SZEnergy team sikerkovácsai

(Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megyei napilap, 2010. augusztus 14.)

A Rábaringen tesztelte a győri Széchenyi István Egyetem csapata a díjnyertes járművét, itt beszélgettünk a dr. Varga Zoltán docens által vezetett, 23 tagú SZEnergy Team sikerkovácsai közül két fiatalemberrel.
A SZEvolution-autó elektromos hajtásáért felelős ifj. Willisits Vilmos gépészmérnök jelenleg a második diplomáját szerzi a Széchenyi István Egyetemen, a cél ezúttal a járműmérnöki végzettség. Mint kiderült, az ő esetében is igaz a mondás, hogy nem esett messze az alma a fájától.
– Volt valamilyen konkrét előzménye annak, hogy ma elektromos járművekkel foglalkozik?
– Igen, volt. Édesapám még 1990-ben gyártotta le az első általa tervezett elektromos járművet, ami egy golfautó volt. 2005-ig jó pár száz darabot készítettünk belőle megrendelésre. Piaci alapon azonnal rentábilis volt a gyártás, a bevételből pedig tovább fejlesztettük a járművet és a családi műhelyt.
– Hogyan tudtak betörni a világszerte specialista cégek által uralt piacra?
– Azt gondolom, egy kis réspiacot találtunk meg azzal, hogy egy veteránautó formájú golfkocsit álmodtunk meg olyan extrafelszereltségekkel, mint a bőrkárpit vagy a fabetétes műszerfal. Ez elnyerte a golfozók kellően széles körének tetszését ahhoz, hogy sikert érjünk el a piacon. Sokan döntöttek úgy, hogy inkább megvesznek egy különleges golfautót egy kis magyar gyártótól, mint egy nagyszériás tucatterméket. Az eredmények lehetővé tették, hogy a következő tíz-tizenöt évben sokféle elektromos járművet fejlesszünk ki. Voltak három- és négykerekű, mozgássérülteknek szánt, sport- és szabadidős célú egyszemélyes járműveink. Tíz évvel ezelőtt fokozott igény jelentkezett az elektromos hajómotorok iránt, a környezetvédelem és a szigorúbb vízi szabályozás miatt. Azóta ezekkel a motorokkal vagyunk jelen a piacon, főleg Nyugat-Európában.
– Ehhez elég egy kis családi műhely?
– Azt gondolom, meg tudtuk őrizni a családias hangulatot, mindezt nyolc-tíz ember aktív munkájával hozzuk létre. A fejlesztés és a minőség-ellenőrzés házon belül zajlik, az alkatrészgyártást pedig beszállítóknak adjuk ki. A cég központi telephelye Ászáron működik, már jelentősen nagyobb területen, mint egy családi műhely, de azt gondolom, így is gyorsan tudunk reagálni a piaci igényekre és megtaláljuk azokat a szegmenseket, ahol van keresnivalónk. Most 39 különböző csónak- és hajómotorunk van, 1 kW-tól 30 kW-os teljesítményig. Öt évvel ezelőtt aktívan elkezdtük fejleszteni a közúti járművek számára alkalmas hajtásrendszereket, tehát az elektromos motort és a szabályzóegységet. Ezek fejlődését időrendben nagyon jól lehetett követni az évenkénti Széchenyi-futamokon.

Egynapi futásciklus akkumulátorból
– A nagy különbség, hogy a benzint 1–2 perc alatt betölthetjük a tankba, az akkumulátortöltés viszont jóval lassabb. Hol tartanak most a gyorsítást célzó fejlesztések?
– Egyelőre a tisztán elektromos autókat mi városi használatra javasoljuk, és ugyanígy a világ jelenlegi gyártói is. Az egynapi futásciklus megoldható akkumulátorból, utána egy éjszaka alatt ezt hálózatról újra lehet tölteni, és jöhet a következő nap. Hosszabb távra egyelőre még inkább a hibrid autók jönnek számításba, belső égésű motorral kiegészítve.
– Most a gépészmérnöki után a járműmérnöki diplomáját szerzi a Széchenyi-egyetemen. Ennyire erős volt az atyai indíttatás?
– Azt gondolom, magamtól is hasonló pályát választottam volna, de természetesen jól jött az atyai-szakmai segítség. Már néhány éves koromban „integrálódtam" a cégbe, és ettől kezdve nagyon szívesen foglalkoztam a járművekkel, majd a mérnöki munkával, az alternatív és elektromos hajtásban pedig annyi fantáziát látok, hogy tavaly alapítottam rá egy saját mérnöki irodát Győrben.

A világrekord nekünk sikerült először
– Ez a mostani eredmény a Shell Eco-marathonon már áttörés, vagy csak egy fejlesztési út újabb állomása? Hova lehet ezt még fokozni?
– Nagyon bízom benne, hogy ez a hároméves fejlesztés még csak a folyamat eleje, és egyre messzebb jutunk, egyetemi szinten egyre több időt és energiát fordíthatva rá. A pozitív energiamérleg világrekord, nekünk sikerült először. Pillanatnyilag nagyon nagy siker, de ezen a területen sok teendő vár még ránk.
– Melyek az aktuális munkák?
– Az egyetemmel közösen elektromos és hibrid hajtású járművek fejlesztésén dolgozunk, ebből másfél év múlva várhatók működő, közúton használható autók. Rengeteg olyan munkát kezdtünk meg az elmúlt hónapokban, amely mind jövőbe mutató fejlesztés a villamos hajtáslánc területén. Most arra kell koncentrálnunk, hogyan lehet ezt összeépíteni hagyományos, meglévő járművekkel.

Események

Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.
Munkaszüneti nap 2017. december 25. - 2017. december 26.