A SZEnergy bemutatta a Londonban versenyző autóját

A SZEnergy Team bemutatta a Shell Eco-marathon jövő heti londoni versenyén induló autóját a csapat főhadiszállásán a Széchenyi István Egyetemen tartott sajtótájékoztatón. Július 5-8. között a Queen Elizabeth Olimpiai Parkba 24 országból 143 csapatot várnak a szervezők. A SZEnergy az utolsó simításokat végzi az autóján, mielőtt a csapat tapasztalt résztvevőként vasárnap útra kel Londonba.

Győr, 2018. június 27. – SZEhírek, Nyerges Csaba

Idén Magyarországról a győri egyetemistákon kívül még két diákközösség, a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Debreceni Egyetem csapata vág neki a versenynek, amit ezúttal is utcai pályán rendeznek. Az nyer, aki a legnagyobb távot tudja megtenni a legkevesebb energiával.

 

A SZEnergy idén már a 11. alkalommal vesz részt a Shell Eco-marathon Europe versenyen.

Dóka Ottó professzor, a Széchenyi-egyetem rektorhelyettese köszöntőjében felemelő érzésnek nevezte mindazt, amit a SZEnergy tagjai egyetemi hallgatóként megélhetnek. Amit kigondoltak, megterveztek, az működőképes. Úgy megy, ahogy elképzelték, ráadásul rendszeresen a legjobbak közé jutnak vele. Azt kívánta, hogy a technika ördöge idén se kísértse meg a csapatot, és épségben térjenek haza Londonból.

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatótanácsának elnöke a versenyt olyan különleges tapasztalatnak nevezte, ami nemcsak a diákok karrierjét támogatja a jövőben, hanem nyitottabbá is teszi őket az innovációkkal kapcsolatban, és segíti a praktikus gondolkodást.

Dr. Szauter Ferenc, a csapat egyik alapító tagja, mentora szerint a SZEnergy kitaposta a saját útját, kiharcolta a hírnevét. Az egyetem nevében megköszönte, hogy a csapat tudatosan, a környezetkímélő energiafelhasználást alapul véve olyan járművekben gondolkodik, amelyek a fenntartható jövőt szolgálják.

Pusztai Zoltán, a SZEnergy csapatvezetője bemutatta a fejlesztéseket. A nagy átalakításon átesett futóművet, az új, speciális lengéscsillapítót, a 3D nyomtatóval készült új kormányművet, az új kerékagyakat, az egyedi karbon felniket, a megújult fékrendszert. A futómű geometriáját a meglévő alumínium vázhoz igazították egy frissen fejlesztett algoritmus segítségével. Az új hajtáslánc a csapat reményei szerint akár 1-2 kWh-val is megnövelheti a jármű teljesítményét. Pusztai Zoltán megköszönte az egyetem, a szponzorok támogatását, és bejelentette, hogy a közeljövőben szeretnék megépíteni saját önvezető autójukat. 

Ezekről a tervekről Ágoston Máté beszélt. Elmondta, hogy már a Shell Eco-maraton is rendelkezik kifejezetten az autonóm járműveknek szánt versenykategóriával, ezért is döntött úgy a csapat, hogy belekezd egy önvezető rendszer kifejlesztésébe. Tavaly szeptember óta foglalkoznak ezzel a területtel. Szimulációs környezetben tudják vizsgálni a különböző vezérlési algoritmusokat, hardvereket, valamint kamerák és lézerszkennerek elhelyezését. Bemutatta az úgynevezett neurális háló, a képfelismerő és képfeldolgozó algoritmus működését. Jelenleg kis modellautóval tesztelik a különböző egységeiket, amit ugyancsak megismerhettek a sajtótájékoztató résztvevői.

 

Frissen fejlesztett algoritmus segítségével igazították a meglévő alumínium vázhoz a futómű geometriáját.

Természetesen nemcsak a modellautó, hanem az új feljesztéseket kapott SZElectricity, a SZEnergy városi koncepcióban versenyző elektromos autója is tett néhány bemutató kört a vendégek gyűrűjében, hogy aztán pár nappal később már Londonban mérkőzzön meg versenytársaival. A SZEnergy idén tizenegyedik alkalommal vesz részt a Shell Eco-marathon Europe versenyen. 2008-ban és 2010-ben első, 2012-ben harmadik helyezést értek el az akkor még napelemes járművükkel az Urban Solar kategóriában. 2011-ben elnyerték a Shell Eco-marathon Europe Team Spirit különdíját. 2013 óta elektromos kategóriában versenyez a csapat, 2014-ben és 2017-ben negyedikek lettek, 2015-16-ban pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

Események

Munkaszüneti nap 2018. augusztus 20.
Bejelentkezés a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 24. 06:00 - 2018. szeptember 1. 23:55
Tantárgyválasztás a 2018/19. tanév I. félévére 2018. augusztus 27. - 2018. szeptember 1.
Szenátusi ülés 2018. augusztus 27. 16:00 - 18:00
Balektábor 2018 2018. augusztus 28. 08:00 - 2018. szeptember 2. 06:00