A győri Széchenyi István Egyetem az ösztöndíjrekorder

(www.kisalfold.hu  2007.10.19.)

Győr - Az ország egyetlen felsőoktatási intézményében sem osztanak annyi ösztöndíjat, mint a győri Széchenyi-egyetemen: több mint félszáz támogatásra pályázhattak idén ősszel a hallgatók. Ez egy másik nagy eredménynek köszönhető: az egyetem a második az egyszázalékos adóbevételeket kapók megyei listáján.

Tegnap ötvenketten vehették át az elnyert ösztöndíjukat, és ez még nem az összes, hiszen néhány hallgatót csak a közeljövőben díjaznak.

Viszonyításul: a félszázat meghaladó alapítványi, céges és magánösztöndíj több, mint amennyit az ország egyetemei, főiskolái összesen ki tudnak osztani. Ezzel az egyetem elérte azt, amit a nagy múltú, patinás iskoláknak sem sikerül.

Mindössze két-három intézmény van, ahol a győrihez hasonló szerteágazó támogatási rendszert vezettek be, azaz nemcsak az egyes szakterületeken legjobb teljesítményt nyújtókat segítik, hanem a kultúrában és a sportban elért eredményeket is jutalmazzák. Van olyan ösztöndíj – a felsőoktatási zenei –, amelyet az országban egyedül Győrben adományoznak, nem is kis számban: a féléves támogatásban évente harmincan részesülnek. Többek között ennek köszönhető, hogy ma már sikerül idevonzani a ritkább hangszereken játszó diákokat is, például a köztudatban slágerhangszerként élő, de a fiatalok között valójában nem túl népszerű hegedűn játszókat.

Az ösztöndíjrekordra egy másik elsőség ad lehetőséget: az egyszázalékos adófelajánlásokból érkező tetemes összeg, amely – legalábbis a tavalyi adatok alapján – az egyetemek és főiskolák között szintén a Széchenyin a legnagyobb. Ha pedig megyei szinten az összes jogosult alapítványt és szervezetet nézzük, az idén befolyt több mint tízmillió forintos egyetemi „bevételt" csak a Petz Aladár megyei kórház alapítványának sikerült felülmúlnia.

– Tudatosan erősítettünk rá az egy százalékokra, az országban az elsők között. Minden évben „kampányolunk", levelet küldünk az itt végzett szakembereknek, szakmai partnereinknek, hallgatóink szüleinek. Az Universitas – Győr Alapítvány nem valami ködös célt fogalmaz meg, hiszen a felajánlott összeg egy az egyben az ösztöndíjprogramokra megy – mondja Winkler Csaba, az egyetem kommunikációs titkára, aki szerint ennél jobb ösztönzés kevés van. Jobb reklám sem nagyon, hiszen a sikeres, elégedett hallgató, akinek eredményeit az iskola is honorálja, viszi az intézmény jó hírét.

Természetesen a rekordszámú (és -összegű) ösztöndíjban azért jócskán benne van a magánszféra is: több itt végzett s azóta befutott, sikeres szakember alapított magánösztöndíjat. Ilyen az egyik legnagyobb hazai szállítmányozó cég tulajdonosa, Szemerey Loránd, aki egy éven át havi hatvanezer forintot oszt ki a legjobb mérnök-tanár jelölteknek, vagy a szintén szállítmányozási vonalon mozgó Wáberer György, aki első diplomáját szintén a győri egyetem jogelődjében szerezte. Winkler Csaba szerint ez az „öregdiákrendszer" külföldön már természetes.

– Szeretnénk itt is elérni, hogy a nálunk végzettek minél több szálon kötődjenek hozzánk. Ezt szolgálja a most megjelent Széchenyi öregdiák-magazin, az évfolyam-találkozók, a szakmai partnerprogramok. Ezt az igyekezetet hálálják meg egykori hallgatóink – többek között – a tegnap kiosztott ösztöndíjakkal.

Események

Nyári ügyeleti rend 2017. július 27. 00:00 - 2017. augusztus 20. 23:00
Munkaszüneti nap 2017. augusztus 20. 00:00 - 23:55
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 08:00 - 12:00
Áramszünet Mosonmagyaróváron 2017. augusztus 22. 14:00 - 18:00
Bejelentkezés a 2017/18. tanév I. félévére 2017. augusztus 23. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:55