8. Széchenyi-Duó pályázat eredményhirdetés

A 2013. szeptember 2-án meghirdetett Széchenyi Duó alkotói pályázat nyolcadik fordulójára összesen 19 pályamű érkezett be a 2013. szeptember 30-i határidőig. A beadott pályázatok megfeleltek a kiírásban szereplő elvárásnak, vagyis mindegyik pályamű oktatók és hallgatók együttműködésére alapozva új szellemi alkotások, innovatív termékek és szolgáltatások létrehozását célozza.

Köszönjük a beérkezett pályázatokat, az azokba fektetett munkát, továbbá, hogy megosztották velünk az ötletüket! Minden pályaművet bizalmasan kezelünk, nem hozunk nyilvánosságra és nem adunk át harmadik személynek.

A pályázatokat külső tagokból álló bírálóbizottság értékelte a pályázati útmutatóban megadott, alábbi szempontok szerint: újdonságtartalom, az ötlet kreativitásának foka, az ötletben rejlő üzleti lehetőség, a pályamunka minősége.

A Tudásmenedzsment és Nemzetközi Kapcsolatok Központban 2013. október 7-én megtartott bírálati ülésen a bíráló bizottság tagjai az alábbi négy pályaművet javasolták díjazásra:

I. díj: 600.000 Ft

Hallgató: Körmöczi Levente (Villamosmérnök Msc)

Oktató: Sarkadi-Nagy Balázs (MTK-Járműgyártási Tanszék)

„Stepsence-lépésérzékelő szenzor fejlesztése ”

II. díj: 400.000 Ft

Hallgató: Németh Ferenc (Villamosmérnök Bsc)

Oktató: Ballagi Áron (MTK-Automatizálási Tanszék)

Omnidirekcionális önstabilizáló kerekesszék"

III. díj: 100.000 Ft

Hallgató: Dorogi Gábor (Mechatronikai mérnök Bsc)

Oktató: Dr. Balogh Tibor (MTK-Mechatronika és Gépszerkezettan Tanszék)

Étel kifutásvezérlő edényrendszer

 III. díj: 100.000 Ft

Hallgató: Diószegi Sándor (Műszaki menedzser Bsc)

Hallgató: Hódosi Gergely (Közlekedésmérnök Bsc)

Oktató: Bajor Péter (MTK-Logisztikai és Szállítmányozási Tanszék)

"TOKA – tanulmányi osztály követő applikáció"
 

A bíráló bizottság tagjai:

  • Angster Tamás- innovációs menedzser (Pannon Novum Nonprofit Kft.)
  • Kovács Gábor - ügyvezető igazgató (Mobile Media Solution Kft.)
  • Vasvári Bálint - projektmenedzser (INNONET Nonprofit Kft.)
     

Gratulálunk a nyerteseknek, eredményes megvalósítást kívánunk a pályaművükhöz!

EYOF 2017

Események

16. adventi keresztény könyvvásár 2016. december 7. 09:00 - 17:00
Adventi hangverseny 2016. december 8. 17:00 - 18:00
Elektronikus ZH nap 2016. december 9.
Levelezős konzultációs hétvége 2016. december 9. 08:00 - 2016. december 10. 18:00
MÉK - Nyílt Nap 2016. december 9. 10:00 - 15:00